1905-1978
Werner Alajos 1905. július 14-én született Tiszakécskén, a Werner család negyedik gyermekeként, egyetlen fiúgyermekként. Már gyermekkorában megmutatkozott tehetsége a zene iránt. Édesapja halála után a család Pozsonyba költözött. Ez a változás döntően hatott Werner Alajos szellemi fejlődésére. Pozsony nagy jelentőségű város volt zenei szempontból a 19. és a 20. század fordulóján.
Érettségi után kispapnak jelentkezett. Tanulmányait először Szombathelyen, majd harmadévtől Budapesten végezte. Fölszentelése után főpásztora Rómába küldte, ahol öt éven át a Pontificia Scuola Superiore di Musica Sacra növendéke volt. Itt szerezte egyházzenei doktorátusát 1933-ban.
Hazatérve Szombathelyen működött mint teológiai tanár. Ezen tevékenysége mellett szervezte meg énekkarát, a Schola Cantorum Sabariensist, amely a gregorián mellett a klasszikus polifónia mesterműveinek előadására specializálta magát. A kórus nem a szokványos értelemben vett vegyeskar volt, hanem fiú-férfi vegyeskar, tehát a szoprán és alt szólamot kisfiúk, a tenor és basszus szólamot pedig férfiak énekelték. Ez egészen különleges hangzást eredményezett.
1937-ben jelent meg Werner Alajos "Éneklő Egyház" című könyve. Innen ered mai népénektárunk címe is. Amikor ennek szerkesztése közben Werner atya elhunyt, a szerkesztőbizottság az ő emlékére adta a készülő énekeskönyvnek ezt a címet.
Munkásságára országos szinten is felfigyeltek. 1936-ban a Zeneakadémia óraadó, 1942-től pedig kinevezett tanára lett. Az egyházzene szakon tanított, olyan munkatársak mellett, mint Harmat Artúr és Bárdos Lajos. Ők hárman meghatározó személyiségei lettek az egyházzenei életnek. Ennek esett áldozatul a Zeneakadémia egyházzene tanszéke is, amelyet 1950-ben megszüntettek. Ezután került Werner atya a Központi Szemináriumba, ahol énektanárként és prefektusként tevékenykedett. 1953-ban azonban innen is távoznia kellett, ekkor jött Máriaremetére.
Amikor Werner atya 1942-ben mint zeneakadémiai tanár Budapestre került, a Regnum Marianum hitoktató közössége fogadta be Damjanich utcai házába. Később őt választották házfőnöknek. Amikor 1953-ban feloszlatták a Regnumot, a találkozók illegálisan továbbra is folytatódtak, legtöbbször Máriaremetén, Werner atya házában, az Ördögárok u. 227-ben. Az 1956-os forradalom utáni megtorlást követően tartóztatták le a régóta megfigyelt regnumi atyákat. Az 1961-es per elsőrendű vádlottja Werner atya volt, öt és fél évi börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban amnesztiával szabadult, de 1965-ben újból elítélték. Véglegesen 1967-ben szabadult.
Életének utolsó tíz évében is rendületlenül dolgozott. Betegsége ellenére, zeneszerzői szempontból ez az utolsó évtized volt a legtermékenyebb. A széles körben elterjedt Mercedes-mise 1968-ban készült a fogolykiváltó Szűzanya tiszteletére. Ebben a művében Kodály Magyar miséjének mintáját követi. A Magyar Te Deum is ezzel egyidőben készült, ebben az énekkar éneke váltakozik az egész közösség által énekelt ismert dallammal.
A Szent István király tiszteletére komponált nagy, összetett kórusmű 1971-ben keletkezett, Szent István királyunk millenáris évében. A mű bemutatója a székesfehérvári Szent István bazilikában volt a szerző vezényletével.
1978 nyarán volt Werner atya aranymiséje, amelyen a remetei hívek, a kiterjedt rokonság és tisztelői mind részt vettek. Az ünnepi szentbeszédben Werner atya elmondta, hogy börtönéveit nem cserélte volna el élete legszebb éveivel, amelyeket Rómában töltött el, gregorián tanulmányokat folytatva.
Az aranymise után Werner atya egészségi állapota válságosra fordult. Szívinfarktust követően, rövid szenvedés után, 1978. november 8-án visszaadta lelkét teremtőjének. Temetésén száz paptársa, sok-sok kórustag, hívek sokasága vett részt. Amikor koporsóját lebocsátották a földbe, a kórus Werner atya "Adoramus te, Christe" című motettáját énekelte - ez a mű azóta Werner atya egyik leggyakrabban énekelt művévé vált.
Hamvai nem maradtak a Farkasréti temetőben: Werner atya "hazatért" Máriaremetére. Több száz tisztelő jelenlétében 2002. július 5-én ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg és szentelték be hamvait Máriaremetén, ahol huszonöt éven keresztül szolgálta Istent és hívő népét. Méltó helyre került a remetei templomkertben az új síremlék: a Werner atya által hazahozott, szabadtéri oltáron álló Mária-szoborra tekint, amely előtt Werner atya éjszakánként oly sokat imádkozott.
Sírkövén felirat hirdeti: "A musica sacra és a Regnum Marianum apostola. A kegyhely kántora és lelkipásztora. Magnificat."
Számunkra példa Werner atya egész élete, életszentsége, rendíthetetlen kitartása hivatása, a papság és a szent zene mellett. Nevét ma a máriaremetei felnőtt vegyeskar, a Werner Alajos kórus viseli tovább.
Forrás: Dr. Abos Imre, Máriaremete, 2005. július